2013. január 24.

A svájci építészet "remekei" III.


Most egy picit "szakmázni" fogok, de ígérem megpróbálom emberi nyelven megfogalmazni, hogy azok is értsék, akiktől távol áll az építőipar.
Ahogy már korábban is jeleztem, nem általánosítok, egyedi eseteket mutatok be.
Hogy túl sok az egyedi eset?
Hogy kialakul egy nem túl pozitív kép a svájci építőiparról?
Hm...


Egy régebbi cikkben már említettem, Svájc építőiparának vannak olyan területei, ahol kiemelkedőt alkotnak (mélyépítés, út-, és hídépítés),  valamint a hangsúlyos  projektek, ahol bizonyára a legprofibb szakemberek dolgoznak (Hardturn-irodaépület), de a kisebb építkezéseken elképesztő jelenetek fordulnak elő. Néha ez az érzésem támad, mintha valahol a III. világban lennék.

Következzen ismét egy gyöngyszem.
Nem fog bekerülni a  sikerszámba menő projektek közé.
:)

Meg kell jegyeznem, már nagyon rég készülök erre a fejezetre, a piszkozatok között hevert már hónapok óta. Akkor szerettem volna beszámolni róla, ha befejeződik a munka, de nem tudom kivárni, mert lehet előbb leszek nyugdíjas.

A történet 2012 július elején kezdődött, amikor fővállalkozónk egy remek munkát ajánlott a szomszéd faluban. Mindenki örült, itt a nyár, munka után még strandolni is lehet menni, nem kell korán kelni, mi kell még?

A munka egy iskolaépület homlokzati szigetelése, burkolása volt. Párom felmérése alapján, ez otthon három-négy hét tokkal, vonóval.
Itt több idő volt rá, elméletileg augusztus elejéig kellett volna befejeznünk, mire kezdődik az iskola.

Zárójelben megemlítem, hogy egy ilyen nagyobb munkát, ahol több szakma van jelen, nagyon alaposan össze kell hangolni, nem árt(ana), ha van egy ütemterv.

A mi feladatunk a következő: a betonfalra fogadószerkezet kiépítése, lemezburkolat elhelyezése. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy mi felrakjuk a fogadószerkezetet (kis tartófüleket fúrunk a betonba), ekkor jönnek a szigetelők, berakják a szigetelést, majd ismét mi következünk, egy fém lemezzel "betakarjuk" azt, kvázi ez lesz az új köntöse az épületnek.
Egy olyan lemezburkolatot kell elképzelni, mint otthon a Tesco-k oldala. Csak ott nem betonra kerül, hanem egy fém szerkezetre.





Az első két hét nézelődéssel telt, mert nem volt anyag. Itt utalok vissza az ütemterv fontosságára.
Mivel az épületet a szigetelés hiánya miatt újították fel, az ablakok is cserére szorultak. Elméletileg jobb, de szemre mindenképp rondább darabokat szállítottak le.
Az ablakosok nagyon lassan dolgoztak, jó esetben két ablakot cserélt ki 6 ember egy nap alatt.
A első komolyabb probléma abból adódott, hogy a kicserélt ablakok rossz méretben készültek el, és szabad szemmel láthatóan az AS szabvány szerint kerültek beépítésre. Mi az az AS szabvány?
Ahogy sikerül.
:)

Sajnos, szomorú tapasztalat, hogy Svájcban nem divat a kiviteli terv. Miért nem? Fogalmam sincs, ha egy itteni tervező olvassa a blogot, nagyon örülnék, ha megosztaná velem ezt a rejtélyt.
Eddig még egyetlen építkezésen sem láttunk ilyet.

Biztosan mindenki kezében volt már tervrajz. Egy homlokzati látványtervből, ahol a fák és még talán egy parkoló autó is be van rajzolva,  nehéz megállapítani a méreteket. Ez alapján dolgozni, vicces.
A kivitelező próbálja kitalálni, hogy vajon hol lesz ajtónyílás, mi hova kerül stb. Ha jó a szemmértéke, talán nem téved nagyot.




Az ablakcsere után, a turpisság kiderültével várakozás következett, ugyanis a lemezeket már legyártották, de mivel az ablakok nem oda kerültek, ahova elvileg kellett volna, így a burkolatok szélei nem "futottak" az ablakok széleivel.
Hosszasan gondolkoztak, hogy  most mi legyen...
Áttervezés? Fogadószerkezet le-, és felszerelése? Ablakok ki-, és beszerelése? Lemez újragyártása? Egyik sem egyszerű, nem beszélve arról, hogy baromi költséges.
Napi szinten zajlottak a kooperációk (egyeztetések), hogy miről, nem tudni, mert az építkezés nem haladt.
Kis idő elteltével megegyezés született, hogy a döntés megerősítéséhez jöjjön egy újabb "szakember", aki kiméri az eltéréseket, és majd javaslatot tesz, vagy legalábbis támpontot ad a hogyan továbbra.
A geodéta két hét várakozás után megérkezett, majd egy hét  alatt kimérte a problémás pontokat. Mindezt  GPS, és mindenféle lézeres kütyü segítségével.
Nálunk elegendő lett volna ehhez két kéz, és egy vízmérték. :)

Közben leszállították a lemezt is, valamint végre lett terv. Ugyan nem kiviteli, csak építész terv, de legalább rajta volt az iskola, és néhány szám, ami kiindulási alapnak jó volt.

A projektvezető végül akként döntött, hogy át lesznek rakva az ablakok, hogy stimmeljenek a legyártott lemezekhez.
Talán ez tűnt akkor a legtakarékosabb megoldásnak.




A gyárból megrendelt lemezekkel is akadt némi probléma: nem stimmelt a lemezek számozása, és sok esetben a méret sem.  A számozást úgy kell elképzelni, hogy a terven szereplő szám, és az elvileg oda legyártott lemez száma nem egyezett, emiatt a fiúk egy hetet legóztak, hogy kiválogassák, mi hova való.
Nem baj, vissza a gyerekkorba. :)

Mivel már volt rajz (ki tudja hányadik), az is kiderült, hogy olyan helyre is csináltak ablaknyílást, ami a terven nem is szerepelt. Ott volt a nagy lyuk a falon, és az elkészült fogadószerkezet.
Nem baj, Déva várát is többször felépítették.
Mivel nem kellett az ablak, így fogadószerkezetet leszereltük, és másnap befalazták, Kelemenné nélkül.

Amikor végre valahára felkerült  az összes lemez, valakinek eszébe jutott, hogy a sportpálya melletti rész, nem kapott megerősítést. Magyarul, ha a gyerekek fociznak és véletlenül, vagy akarattal nekirúgják a labdát a falnak, a lemez behorpad. Nem túl esztétikus látvány.
Hozzáértőknek ezt úgy fogalmazom meg, hogy szellőztetett homlokzat helyett, szellőztetés nélkülit kellett megvalósítani 2 m magasságban.
Nem maradt más, mint vissza kellett bontani a falat, át kellett alakítani a fogadószerkezetet, majd vissza kellett építeni a burkolatot.
Már épp fellélegeztünk volna, de ezzel még nincs vége!

Legközelebbi hír, hogy megint bontani kell, mert "rájöttek", hogy nem tűzgátló a fal. Minő meglepetés.
Amit az előző bontás alkalmával előrehoztunk (szerkezetet), most vissza kellett tenni a régi helyére, majd felkerült az új burkolat is.
És még mindig nincs vége a Canossának...

Minap mesélte egy bennfentes, hogy majd tavasszal ismét le kell bontani a lemezt, mert majd akkor kerül csak felújításra a légó pince. Hogy azt miért nem lehetett most? Ez egy jó kérdés.
Itt felhívnám a figyelmet arra a tényre, hogy  a csavarok, a felhasznált segédanyagok nem újrahasznosíthatóak, a lemezek sokszor sérültek, már sokadszorra kellett pótlást rendelni. Mi pénz ez? Micsoda pazarlás...

Azon már nem is lepődtem meg, hogy amikor már teljesen bezárták az épület, akkor derült ki, hogy nincs leszigetelve a lábazat. Az alsó sor vissza kellett szedni, és a vízgátló szigetelést alá kell tűrni. :D
Gyakorlatilag ez az a munkafolyamat, amit első nap kellett volna megcsinálni.
Az EPS szigetelést szinte úgy kell becsempészni a lemezek alá. Hozzáférés hiánya miatt, kvázi hasalva az épület nulla szintjén a gödörben. Lásd a képet.





Nehezíti a folyamatot,  hogy  kizárólag szerda délután lehet fúrni (akkor van iskolaszünet).
Úgy kell elképzelni a  munka hatékonyságát, hogy a szigetelést méretre vágják, a falhoz illesztik, próbálják "odaragasztani", hogy az a következő szerdáig így álljon. :) És egy hétig imádkoznak, hogy ott maradjon.


A mai napig elképzelésük sincs az alagsori uszoda homlokzatának a megoldására. Az ajtót nem sikerült síkba rakni az ablakokkal, így egy kissé viccesen mutat. Nem beszélve arról, hogy ki sem lehet nyitni, mivel az alap magasabban van . :)
Ezt hogy sikerült?
Az ajtó is el lett méretezve. Ha pontosan felmérik, akkor az alapra kellett volna elhelyezni, és így síkban is van, és nyílik is. Mivel magasabb volt, az egyszerű szerelő megoldotta, beljebb tette 10 centivel. Azt már csak hab a tortán, hogy a beépítésről sem lehetett sok fogalma, mert pont ott fúrta meg, ahonnan a gáz töltés szépen ki is szivárgott. Így lett a szigetelt ajtó egy csapára szigeteletlen.
Jelen állapotban az ajtó nem nyitható, tehát amennyiben most tűz lenne (ne legyen!), akkor nem lesz gond, benn ég mindenki. Ez viszont nem túl vicces. :(


És még mindig nincs vége, jöjjön a csattanó!
Ha most én lennék  Kiss Ádám, akkor azt mondanám, hogy "na, ezen beszarsz":

Mivel lapostetős az épület, a tetőt is leszigetelték, úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva, plusz ide telepítették az összes gépészetet.
Jó ötlet, nem foglalja a helyet az épületen belül. Mikor elbontották az épület állványozását, akkor csapott valaki a homlokára: Uram atyám! Hogy fogunk felmenni? Még jó, hogy nem hagytak fenn valakit.

Hoppácska! Sem belülről, sem kívülről nem vezet feljárat a tetőre.

:D
(hagyok időt röhögni...)

Tehát, jelen állás szerint az alábbi megoldások jöhetnek szóba, ha valamiért fel kellene menni:
- helikopter,
- daru,
- ollós emelő
- tűzlétra.
Nekem csak ezek a viccesebbnél viccesebb lehetőségek jutottak eszembe.

Végül egy másik opció mellett döntöttek: födémet bontanak, majd a meglévő lift pályáját meghosszabbítják, és ezzel lehet feljutni majd.
Durva becslések szerint 500 ezer frank a bekerülési költsége.
A födémáttöréshez statikai számítás kell, falazás, szigetelés, lemezelés, és a többi munkafolyamat. Szerény számításom szerint, hónapok kérdése, míg elkészülhet.

Mindez akkor derül ki, amikor minden kész, sok-sok felelős szakember (?) közreműködésével.
Azt hiszem Mekk Elek elbújhat mellettük.

Ezek csak a nagyobb elbaltázások. Még óráig sorolhatnám a napi bosszúságokat, bénázásokat.
Ha ez otthon fordulna elő, már fejek hullottak volna, hosszú pereskedéssel, kötbérrel néznének szembe a résztvevők.

Ennek fényében mindenki saját megítélésére bízom, hogy mi a véleménye a svájci építkezés eme remekéről.
Ha a naptárra nézek, lassan január vége, de meg sem tudom tippelni, hogy mikor lesz kész az iskola. Még azt sem, hogy a mi elméletileg 5 hétre tervezett munkánkat mikor felejthetjük el.

2013. január 21.

Lakást keresünk IV.

Gyanúm beigazolódott. A megpályázott lakásra szinte azonnal kaptunk egy rendkívül udvarias, de elutasító e-mailt. Legalább válaszoltak.

Egyelőre elég gyászosan állunk. Több esetben már a termin kérésünkre az a válasz érkezett, hogy már ki is adták a házat.
Egy másik ház esetében pénteken azt mondták, hogy telefonáljunk hétfőn, nos hétfőre már szintén ki volt adva.
Nem vagyok paranoiás, de...

Igen, legalább ha az embert Kellernek vagy Müllernek hívnák...
:)
Ennek ellenére, lelkesedés nem lohad, keresés folytatódik. Gyártottam egy excell táblát, ezt majd belinkelem, ha egyszer a végére érünk a keresésnek. Magam is kíváncsi vagyok az eredményre.

Ma volt terminünk megnézni azt a házat, amit már egyszer visszamondtak.
Szerencsénk volt, a nem túl nagy forgalom miatt előbb érkeztünk. A ház pontosan 21 km-re van jelenlegi otthonunktól, és 2 km-re az autópálya felhajtótól. Ideális közlekedési szempontból.
A házikó kívülről megfelelt az elvárásaimnak, kezdtem örömködni.

Közben megérkezett Andrea is, aki csupán két háztömbnyire lakik innen. Előzetesen megbeszéltük, hogy átugrik, és sok lúd disznót győz alapon, talán lesz esélyünk.

A ház egyik helyiségében világos volt, becsengettünk. Semmi. Újra csengetünk, semmi.
Ekkor már egy kicsit felhúztam a szemöldököm, de ne hagyjuk magunkat, hátha épp szorulása/hasmenése van a bennlakónak.

Várakoztunk kicsit, majd újra próbáltuk. Eredmény ugyanaz.
Ekkor felhívtuk a hirdetésben megadott számot, aki nem azonos a tulajdonossal.
Meglepetésünkre, a telefont nem vették fel (mobil), és vissza sem hívtak.
Vártunk még egy kicsit, és dolgunk végezetlenül hazajöttünk.
Hogy mennyire voltam bosszús? El lehet képzelni.
Nos, ilyen is van.

Folyt. köv.

2013. január 16.

Fogadó a Határátkelőn

Érdekes volt a mai este. A HÁ-n folytatódott az elmúlt évben megkezdett fogadóóra, amelyre meghívást kaptam, mint országfelelős.
Szívesen vállaltam a feladatot, mert ott nincsenek trollok, nyugodtan lehet diskurálni. Az utóbbi időben a blogon is visszaszorultak, hála a gondos szűrésnek.
Ennek okán felmerült bennem, hogy írok ismét az oldalra.

Visszatérve az estéhez, meglepődtem, mert néhány nagyon fals információval rendelkező is kérdezett. Jól tette.

Az alapvető kérdések a munkavállalásra vonatkoztak, azon belül is, hogy lesz-e változás a kvóta feloldásával kapcsolatban.
Itt is szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az L-es engedély is megfelel, csupán egy év múlva meg kell hosszabbítani. Egyetlen hátránya van, nem minden bank ad hitelt.

A következő kérdés a lakhatásra vonatkozott. Erről most nem írnék bővebben, hisz aki olvassa a blogot, már képben van a mi "canossánk" kapcsán.

Volt egy anyuka, aki sérült gyermekkel szeretne jönni, ezzel kapcsolatban érdeklődött. Erről a témáról még nem írtam, de a saját tapasztalatom az, hogy itt rendkívül nagy figyelmet biztosítanak a fogyatékkal élőknek. Vonatkozik ez az ellátás, a mindennapi élet (közlekedés) területére egyaránt.

Érdekes szakmák/végzettségek képviselői is megkerestek, hogy vajon mennyi esélyük van elhelyezkedni.

Továbbá felmerült a bevándorlás kérdése is, a befogadás, illetve a be nem fogadás a társadalom részéről, a kereseti lehetőségek, a nyugdíj.

Remek témavázlatok, amikkel a jövőben érdemes lesz foglalkozni.



2013. január 15.

Lakást keresünk III.

Legutóbb ott tartottunk, hogy egy lakást megnéztünk, amire beadtuk a jelentkezést. Egészen korrekt pályázat volt, még DNS mintát sem kellett csatolni.
A személyes adatokat kellett megadni, a munkahelyet, a fizetést az első oldalon, a másodikon kérdés volt, hogy valaki játszik-e hangszeren, van-e állat, és milyen fajta, illetve a gyerekek adatai. Kérdés volt még a jelenlegi lakással kapcsolatban, hogy az mekkora, mennyit fizetünk, és miért akarunk elköltözni. Végezetül pedig meg kellett jelölni egy referencia személyt.

Nem ismerjük a versenytársainkat, de az elbírálásnál 3 probléma lehet.
1. Külföldiek vagyunk.
2. "Csak" B engedélyünk van.
3. Saját vállalkozásban dolgozunk.
Majd meglátjuk, a hirdetés még megtalálható, így döntés még nincs.

A másik lakással első körben úgymond lyukra futottunk. Hiába hívta a képviselőnk a hirdetés megjelenésének másnapján a tulajdonost, valaki megelőzött bennünket.
Hát így megy ez.
A tulaj annyit ígért, hogy amennyiben nem sikerül a megállapodás, úgy felhív bennünket. Sovány vigasz. Igaz, a házról egy képet sikerült feltenni,  így sok minden nem derült ki róla, de hála a google map-nek, legalább a környéket le tudtuk csekkolni.
Igazából nem is számítottunk rá, hogy esetleg felhív, tovább keresgéltünk.

Ám, a sors keze kifürkészhetetlen,  váratlanul hívás érkezett. Egy hét múlva megyünk, és megnézzük a kecót. Nem is értettem igazán, mert a múltkor még azt mondta, hogy szinte biztos az új bérlő.
Mi lehet a háttérben? Hm...
Mivel egy használhatatlan kép volt  feltöltve, lehet, hogy nagyon le van pusztulva az ingatlan. Illetve amit még el tudok képzelni, hogy olyan vételi árat mondott, amit meghallva a leendő bérlő, inkább öngyilkos lett. :)
A ház ugyanis úgy van meghirdetve, hogy 5 éves vásárlási opciót biztosít a jelenlegi tulajdonos, és az addig kifizetett bérleti díj beleszámít a vételárba. Csak épp a vételár nem publikus. Ha mondjuk  1 millát kér a házért, akkor nem hiszem, hogy labdába rúgunk. Elég jól ismerem már a piacot, azon a környéken egy hasonló kategóriájú ház már 6-700 ezerért megkapható.
Itt akkor még megemlítem azt a tény, hogy nekünk nem probléma a felújítás sem.

A bizonytalan helyzetre való tekintettel, kigyűjtöttem még pár házat, ami szóba jöhet.
A hét elején több olyan ingatlan is megjelent, ami érdekes lehet. És még a képek is normálisak voltak. :)

Visszatérve a lakáskeresési mizériára, sok esetben egyáltalán nem tesznek fel képet, ami semmit sem számít.
Ha belegondolok az otthoni helyzetbe, egy kép nélküli hirdetésnek semmi esélye sem lenne a piacon.

















Persze, felmerülhet a kérdés, hogy miért nem veszünk inkább lakást/házat.
A jelenlegi kamat mellett kb. fele lenne a törlesztőrészlet a lakbérnek.
Ha már itt tartunk: ahhoz, hogy valaki Svájcban ingatlant vegyen, itt kell laknia és legalább B engedéllyel kell rendelkezni. Ez nemrégiben változott, ugyanis régen csak C-vel lehetett. (cég esetén más a helyzet)
Rendelkeznie kell 15-20 % saját erővel. Tudok példát ismerősi körben, akik nulla önerővel vettek lakást. :) Itt is van kiskapu.
A többit - megfelelő jövedelem esetén -, a bank finanszírozza. Ezt nagyjából úgy kell számolni, hogy a lakásra fordított összes költség nem lehet több a jövedelem harmadánál.
A jelenlegi kamatszint: 1-3 % között van. A bankokkal lehet egyezkedni, nem standard az elbírálás. Nincs az otthon banki szakmában jól ismert "fekete doboz".

Ennek ellenére egyelőre hezitálunk a vásárlással. Ha veszünk egy házat, akkor kvázi megint röghöz kötjük magunkat. Ez a vállalkozás szempontjából nem túl szerencsés. Bár itt lényegesen könnyebb eladni egy ingatlant, mint otthon, mégis macerásabb, mint felmondani egy bérleményt.
A következő nem lényegtelen ok pedig az, hogy nem akarunk végleg Svájcban maradni.
Van min gondolkodni.
:)
Folyt. köv.

2013. január 11.

Beilleszkedés az én szememmel

No, most vagyok bajban. Az bizonyára kiderült számotokra, hogy nem pályázok a Karinthy-gyűrűre, az írások olyanok, amilyenek. Remélem nem mindig unalmasak.
:)
Miért vagyok bajban? Van két megkezdett írás, amit szeretnék összefésülni, nem tudom sikerül-e.
Ha nem is lesz tökéletes, bízom benne, hogy a mondanivaló "átmegy".

Az első vázlatomat, egy a HÁ-n megjelent írás inspirálta.
A szerző elmesélte, hogy Németországban élte le az életét, és gyakorlatilag csak megaláztatás érte, nem volt sikeres a munkájában.
Mellbe vágott ez a kijelentés, mert ismerősi és családi körömben több, még az "átkos"-ban lelécelt ember van, az ő meglátásuk merőben más.
Félreértés ne essék, nem megyek át pszichológiai értekezésbe. Csak egy kicsit. :D

Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg emberünk személyiségében keresendő a probléma.
Gyakorlatilag génjeinkben hordozzuk, hogy felnőttként hogyan viszonyulunk a bennünket körülvevő világhoz.  A képesség is bennünk van, hogyan változtassunk rajta, és a családi háttér is fontos a szocializációban. Azonban nem biztos, hogy eljutunk a felismerésig, hogy változtatva a dolgokon megkönnyithetjük az életünk.

Nézzünk egy példát: már az óvodában, iskolában vannak az úgymond gyengék, akiket az erősek "szivatnak". Ugye ismerős? Mindenki osztályában volt ilyen. Ezek az emberek - bár ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak -, mégis rendszerint önbizalomhiánnyal küzdenek, másodrendűnek érzik magukat.
Egy kivándorlási folyamat meg is változtathatja ezt, és felszabadulva nyitottabbá válhat az ember, de alakulhat rossz irányba is, és emberünk még jobban elveszíti önmagát.

Vagy nézzünk egy másik példát, egy "szabadságharcos" jelemmel megáldott figurát. Ez sem túl szerencsés, sem a gyermeki, sem a felnőtt életben. Ugye ilyet is ismerünk? Nekem ebből az embertípusból két különféle altípus jutott ismeretségül. Az egyik nagyon okos volt (az osztály esze). Ezt figyelembe véve, a tanárok akceptálták az egyébként csapnivaló stílusát. Illetve, voltak a másik csoportban, akiknek csak a szája járt és semmit sem tudtak felmutatni ellentételezésként. Na, ők voltak folyton a szőnyeg szélén.
Úgy ahogy az iskolában, később a munkahelyen is adódhatnak ebből a viselkedés formából komoly problémák.

Kimondható, hogy a  beilleszkedés képessége sem mindenkiben azonos, van aki könnyen kezeli, van aki nehezebben és feltételezem van, aki soha nem tud beilleszkedni egy számára idegen környezetbe.

De menjünk tovább, bontsuk szét a kérdést: egyáltalán akarunk-e beilleszkedni? Ha akarunk, milyen mértékben?
Ha nem akarunk, akkor tudomásul kell venni, hogy mindig is idegenként tekintenek ránk, és akkor nincs miért megsértődni.  Ez abban az esetben kényelmetlen tud lenni, ha valaki egyedüliként él az idegen elemek között. A csoportos "nem beilleszkedés" egy csoport tagjaként jóval egyszerűbb. Mire gondolok? Nézzük például a kínai kolóniákat, ahol eszükben sincs beilleszkedni, kialakították maguk körül a kis Kínát, és el vannak, mint a befőtt. (itt persze lehetne más nációkra is hivatkozni)
Ha egyedül vagyunk, akkor jóval nehezebb ezt kezelni. Persze, nem lehetetlen.

Beilleszkedés vagy integrálódás?
Kell-e egyáltalán integrálódni?
Véleményem szerint nem. Integrálódni nem, beilleszkedni igen.  A magam részéről ragaszkodom a magyar mivoltomhoz, nem fogom könnyes szemmel hallgatni a svájci Himnuszt, és augusztus 1-én csak a tűzijáték miatt megyek az utcára, nem ünneplés gyanánt, meggyőződésből. Természetesen tiszteletben tartom a helyi szokásokat, de nem azonosulok velük.

Néhány éve megismertünk egy magyar párt, akik akkor már 8 éve voltak itt. Bár nem kérdeztük,  azt vallották, hogy ők már integrálódtak, már nem "magyarkodnak". Jól kikerekedett a szemem, a vicces az volt, hogy ezt követően az összes magyar rendezvényen az első sorban "csápoltak". :D
Azóta sem tudom eldönteni, hogy maguknak hazudnak, vagy előttünk vakítottak.

De említhetnék egy másik példát, amitől feláll a szőr a hátamon: "hálás vagyok amiért befogadtak":
Könyörgöm, egyikünk sem érkezik menekültként. Legalábbis egy jó ideje nem. Azt meg hagyjuk, akik régen jöttek. Erről már korábban leírtam a véleményem.
A svájci állam jól megfontolt stratégiája a külföldi munkaerő beszippantása. Nem kegyet gyakorolnak, hanem szükségük van ránk. Az agyunkra, a kezünkre. Én úgy gondolom, hogy ez egy üzlet, és mindenki jól jár.
Félreértés ne essék, ettől még alkalmazkodni kell, de nem megalázkodni. A kettő nem ugyanaz.

És itt jön képbe a második írás.  A minap találtam rá a Szerteszét a világban c. blogra. Lehet mindenki ismeri rajtam kívül. :)
Rendkívül sok, olvasmányos szórakoztató blogot olvastam a világ minden részéből. Bevallom, az egész napom ráment. Néha könnyes lett a szemem, és néha jókat nevettem, hogy lám-lám, egy-egy sztori nem csak velünk történt meg hasonlóan.
Az olvasottak megerősítettek abban amit fentebb leírtam. Jellemünk erősen meghatározza a kinti létünket. Voltak keserű írások, és voltak előre tekintőek, akik a negatív történéseknek is a pozitív pillanatait kapták el, őszintén tudtak írni az örömről, bánatról, kétségekről, bizonytalanságról.
Bizony, aki új életet kezd külhonban, szembesülnie kellett azzal, hogy nem minden arany, ami fénylik. Nagyon sok új dolgot kell befogadnia, amivel nem egyszerű megbirkózni. Mentálisan sem.




2013. január 9.

Festés - baráti áron

Be kell vallanom - biztosan az öregedés jele -, de egyre ritkábban vállalom fel a nyíltszíni konfliktust. Inkább durrogok egy kicsit magamban, jelen esetben itt a blogon.

Minap olvastam egy bejegyzést a FB-n, miszerint a hirdető baráti áron szeretné kifestetni a lakását két kantonnal arrébb.

Vállalkozói szemmel rögtön ezt kérdeztem: ennek elgurult a gyógyszere?

Továbbgondolva megjelent előttem egy kép, mikor a Coop-ban állok a pénztárnál és azt mondom a kasszás hölgynek, hogy számoljon már nekem baráti áron.

Aztán nyelvészkedésbe torkollott a gondolatmenetem: baráti áron? Akkor miért nem hív barátokat?
:D
Vagy urambocsá, ha nincs lóvé, akkor tán meg kellene kicsiny kezével fogni a "meszellőt", oszt megcsinálni hand in hand.

Nem értem.

Már miért kellene valakinek baráti áron elvégezni egy munkát? Mert ő is magyar? Mert a vállalkozó ingyen kapja a kenyeret a boltban?
Vagy ne rajta gazdagodjon már meg?
Kérdem halkan, csendben: ő mit szólna, ha a munkáltató rákacsintana, és azt mondaná, hogy "most baráti áron fizetlek ki"?
Gyanítom, félre állna a szája széle.
Tipikus magyar szemlélet. Úgy tűnik, a határ átlépésével nem sikerült megszabadulni tőle.

Természetesen akadt jelentkező. Több is.
Jó magyar szokás szerint.

Gyanítom az illető nem vállalkozó.
Gyanítom feketén, számla nélkül fog dolgozni.
Gyanítom, a végén drágább lesz, mintha piaci áron csináltatta volna meg.
Így szokott lenni. Igaz, ezt a megrendelő még nem tudja.
:)
Mondhatni "körbeszar". Mindenki átveri a másikat.

Egészségükre!
Mi nem állunk be ebbe a sorba.
Egyébként magyarnak eddig háromszor dolgoztunk: viccesen fogalmazva először, utoljára és soha többet.
A munka elvégzése után szeretett volna alkudozni a megrendelő. Hm...

Kinek dolgozunk szívesen? Svájcinak.
A svájci kér árajánlatot, ha megfelelő az ár, megbízást ad, és a munka végeztével, számla ellenében fizet.

Ez ilyen egyszerű, csak kis rendet kellene tenni a magyar fejekben.

2013. január 8.

Lakást keresünk II.


Úgy döntöttem, hogy ezt a témát ízeire bontom, és ha nem is minden apró részletről, de a fontosabb tapasztalataimról írni fogok.
Egyrészt, talán otthon élő ismerőseim is elhiszik végre, hogy amikor azt mondom, hogy itt horror egy-egy költözés, akkor az tényleg nem túlzás.
Természetesen értem, hogy nehéz "átállítani" az agyukat arra, hogy itt nem kínálati, hanem keresleti a piac. Más, merőben más.

Másrészt talán nyújt némi támpontot azoknak, akik most keresik első otthonukat tücsökföldön.
Úgy próbálom meg szelektálni a lehetséges ingatlanokat, hogy csak azokról ejtek szót, amik átmentek az előző cikkben említett első rostán.
Így is csak reménykedni tudok, hogy nem egy szappanopera sorozatszámához fogok eljutni.
:)
Ahogy írtam, lassan kezd komollyá válni a dolog, hisz április már itt van a nyakunkon. Ennek tudatában minden nap nézem az aktuális oldalakat.
Hogy mit ezek?
Gyűjtőoldal: http://www.comparis.ch/immobilien/default.aspx
Ez a legnagyobb portálokon elhelyezett hirdetéseket összesíti.

Ezen kívül van még néhány ingyenes hirdetési felület, amit érdemes szemmel tartani.

A következő - megfelelőnek ítélt - ingatlan kb. 10 percnyire van tőlünk. Elhelyezkedését tekintve van előnyösebb, de hátrányosabb oldala is a jelenleginél.
Sajnos a megadott telefonszámon egy inkompetens személy jelentkezett be, így inkább e-mailt írtunk.
Érkezett is válasz, hogy a következő nap felhív az illető a Besichtigung-termint illetően ( megtekintés).
Hát, nem hívott. Nyilvánvaló nem neki fontos.
Így aztán ismét telefon, kaptunk is volna időpontot másnapra. Sajnos ezt nem tudtuk megoldani, így abban maradtunk, hogy vissza fognak bennünket hívni január első munkanapján.
Na, úgy ahogy te, kedves olvasó nem hívtál, a hölgy sem. Időközben a hirdetés is eltűnt, tehát valószínűleg kiadták.

Következő nyertes opció is a közelben van, ca. 5-km távolságban. Itt a jelenlegi lakóval sikerült egyeztetni egy alkalmat, amikor megnéztük a házat.
Azt már korábban is tapasztaltam, hogy a képek alapján nem szabad semmilyen következtetést levonni, mert lehet sokkal rosszabb, de jobb is. Jelen esetben az utóbbi eset állt fenn.
Még szerencse, hogy győzködtem a páromat, mert ő az első "vizit" alkalmával nem volt elájulva.

Az ingatlan sokkal jobb élőben, az összes lényeges elvárásnak megfelel.
Próbáltam képet csatolni, de annyira vacak a felbontás, hogy élvezhetetlen lenne.

Itt jegyezném meg, hogy nem óriásiak az elvárásaim. Jó lenne egy pince, egy háztartási helyiség és egy plusz szoba. A kert már csak hab a tortán. Ezért is inkább házat keresek, mert a hasonló adottságokkal bíró lakások is kb. egy ilyen kaliberű ház árában vannak. Így "nagy duzzogva" bevállalok egy kis kertet is. :)

Még az ár is a tűréshatáron belül van, a kaució egészen baráti, csak 3 ezer frank. Állat jöhet, a környezet is rendezett, buszmegálló 100 m.
Egy pici baki van, csak teremgarázzsal rendelkezik, ahova nem fél le a Jumper. :(

Persze, nem szabad készpénznek venni a dolgot, mert már vagy heten megnézték előttünk. A jelentkezési nyomtatványt elhoztunk (nem kérnek DNS mintát :D ), és majd beadjuk.

Időközben találtam még egy házikót, ami majdnem egy nagyon kedves ismerősöm szomszédságában van, ez kicsit távolabb,  kb. 20 km -re található. Most ezzel próbálkozunk.
Hogy nagyobb legyen az esély, megkértem a Treuhandlerünket, hogy ő beszéljen a Verwaltunggal. A svájci német azért elsőbbséget biztosít. Remélem...


Treuhandler - jogi képviselő,
Verwaltung - itt ingatlankezelő

Folyt. köv.

2013. január 7.

Svájciak - pozitív tapasztalatok

Hűséges olvasóim tudják, hogy kendőzetlenül írok az itteni dolgokról, legyenek azok jók vagy rosszak.
Eddig túl sok jó tapasztalatom nem volt az echte svájciakkal kapcsolatban.
Hidegnek, ridegnek, jórészt barátságtalannak ismertem meg őket.

Talán eddigi kellemes benyomásaimat a postás házaspár adta, akikkel majd mindennap összefutok.
Ők messziről üdvözölnek, a postán kívül is, van néhány kedves, vagy érdeklődő mondatuk a számomra.

Az utóbbi napokban azonban megdőlni látszott az általánosítás, vagy csak jobb helyről történt a merítés. (?)
A korábban már megírt üzleti vacsorán lepődtem meg először, amikor megismertem a fővállalkozó "oldalkocsiját".
Ő egy kedves, nyitott barátságos kis hölgy, akin semmilyen jelét nem tapasztaltam a külföldiekkel kapcsolatos ellenszenvnek. Sőt, amikor néhány honfitársuk által elkövetett disznóságok is felemlítettünk (fűtés), teljes mértékben adtak igazat, és maguk is megbotránkoztak.

Minap volt egy kisebb munkánk, amibe én is besegítettem. Kicsit félszegen tekintettem előre, amikor megláttam a házat. Házat? Villát. Gondoltam, hogy majd a személyzet fogad, és adja át a háziak instrukcióját.
Ezzel szemben a háziasszony fogadott nagyon kedvesen. Gyakorlatilag ott szaladgált körülöttünk, hol kávéval, hol üdítővel, hol szendviccsel kínálva. Elmesélte magyar vonatkozású emlékeit is, sőt az ismeretségi körben még egy magyart is felkutatott.

Mivel, még erősen látszottak rajtam a betegség nyomai, összekészített egy betegség elleni kis csomagot, ajándék gyanánt.
Ha tovább maradok és nem vigyázok, még örökbe is fogad.
No, ez persze csak vicc.

Mindenesetre örömmel töltött el, hogy végre pozitív tapasztalatokat is sikerült begyűjtenem.

Bár nem teljesen a témához kapcsolódik, de hallottam egy viccet. Természetesen, az örök német-osztrák-svájci élcelődés is kihallatszik belőle.
Német kollégák beszélgetése közben az egyik azt mondja, hogy neki annyira tetszik Ausztria, hogy ő ott akar élni.
Eltelik egy kis idő, utánajár, hogy lehetne megvalósítani a dolgot. Azt mondják neki, hogy jelen formában ő ahhoz túlontúl intelligens, tehát csak akkor megvalósítható, ha kiveszik az agya 30 %-át.
Azt mondja emberünk, hogy gond egy szál se, Ausztriáért még ezt is megteszi.
Befekszik a kórházba, de sajnos valami komplikáció lép fel, és az agyának a 90 %-át eltávolítják.
A műtét után az orvosok azon tanakodnak, hogy vajon, hogyan mondják meg a betegnek, hogy mi történt.
Ám, egyszer csak felébred a beteg, mosolyog egy széleset és így köszön: Grüezi Mittenand!
:D

2013. január 5.

Elindultunk

Persze, csak képletesen.
:)
Immáron 5. napja tapossuk a 2013-as évet.

Az év elejét betegséggel kezdtem, ezért is a hosszú hallgatás.
Remélem erre az évre le is van tudva a dolog. Szerencsére nem volt vészes, de valami vírus néhány napra megkeserítette az életem.
Aztán, hogy a párom se maradjon ki a "jóból", tovább is adtam neki.
:)

Ahogy korábban utaltam rá, semmilyen fogadalmat nem tettem.
Ettől függetlenül, terv akad bőven erre az évre is, remélhetőleg a legnagyobb része megvalósításra kerül.
Magam nagy lendülettel álltam az új évhez, a nagy számok törvénye szerint mozgalmas évünk lesz. A páratlan éveket ez jellemzi.  (családi megfigyelés)

Nem nagyon szoktam olvasni a horoszkópomat, most megnéztem mit ír a kínai jövendölés.
Hasonlót.
Kíváncsian várom.

Hogy, mik a tervek?
Lakáscsere, autó csere, a vállalkozás bővítése, nyelvtanulás.
Tulajdonképpen számszakilag nem sok, de azért nem egyszerű projektek lesznek.
:)

Mivel holnap már vízkereszt, ezért ma megszabadítottam a lakást a díszítéstől. Reggel érkezik a család többi tagja is, már nagyon jó lesz ismét együtt.

Hétfőn pedig indul a mókuskerék, vagy másképpen, a szürke hétköznapok. :D Ezen a szófordulaton már 25 éve nevetek.

Történt ugyanis, hogy még boldogult lánykoromban, egy nyáron több ismerős is házasodásra adta a fejét,  a baráti kör pedig rendületlenül hallgatta az anyakönyvvezető beszédét.
Csakhogy, ugyanaz volt a személy, és a beszéd is. Így aztán a sokadik esküvőn már nehezen tudtuk türtőztetni a nevetésünk, amikor felhangzott a beszédben az  "és akkor jönnek a szürke hétköznapok".

Kívánom mindenkinek, hogy a szürke hétköznapok közepette is találjon örömet a tervei megvalósításában.
Az enyémekről majd beszámolok.
:)