2016. február 1.

Erről is érdemes írni

Múlt év december 10.-én sziámi ikrek születtek Svájcban. Ez a rendellenesség bárhol elfordulhat és sok esetben bekerül a hír a sajtóba.
Most nem ezzel, hanem szétválasztásukkal sikerült világhírűvé válniuk.

Mit kell tudni a sziámi ikrekről?
Részlet wikitől:
"kettős torzok (latinul monstra duplicia) kialakulása egyfajta fejlődési rendellenesség, amely szét nem vált egypetéjű ikrek létrejöttét eredményezi. Akkor alakulnak ki, ha a barázdálódó csíra kettéválása nem tökéletes. Ember esetén a kettős torzok bizonyos megjelenési formáit sziámi ikrek néven is illetik a köznapi beszédben. Meg kell jegyezni, hogy az embernél maga az ikerképződés is „rendellenesség”."
Történelmük:
"A legkorábbi lelet egy 120 millió évesre becsült kétfejű Hyphalosaurus fosszília.[1] Embereknél az ókortól fogva maradtak fenn ilyen kettős torzokra utaló feljegyzések és emlékek. Többek szerint Ianus, a kétarcú isten figuráját is kettős torzok ihlethették. Az első név szerint ismert kettős torzok a „biddendeni kisasszonyok”, Mary és Eliza Chulkhurst voltak, akik 1100-ban születtek Biddendenben (KentAnglia), bár létezésük kérdéses. Amennyiben valóban éltek, a derekuknál lehettek összenőve. A legenda szerint 34 éves korukig éltek így, mikor Mary meghalt. Ekkor le akarták választani az életben maradt Elizát testvéréről, állítólag azt mondta: „együtt jöttünk, együtt is megyünk”. Hat órával később ő is elhunyt. A vagyonukat az egyházközösségre hagyták azzal a megkötéssel, hogy a közösség szegényeit minden húsvétkor meg kell vendégelniük. Ilyenkor az őket ábrázoló ostyákat osztottak szét az egybegyűltek között. Magyarországon is éltek a XVIII. században ilyen ikrek. Szőnyben1701-ben született Gófitz Ilona és Judit,[2] akik a feneküknél, illetve a hátuknál voltak összenőve és 22 évet éltek. A „sziámi ikrek” Csang és Eng Bunker voltak, akik 1811-ben születtek Thaiföldön, akkori nevén Sziámban. Az ikreket a mellkasuknál lévő porcszalag kötötte össze, és ezzel a „látványossággal” járták be a világot és keresték meg vagyonukat. Később megszerezték az amerikai állampolgárságot, ahol letelepedtek, farmot építettek, házasságot kötöttek egy testvérpárral, és összesen 21 gyermekük született. Végül 1874-ben, 63 éves korukban haltak meg tüdőgyulladás, illetve szívroham következtében. A korábbi ismert kettős torzak ellenére általuk lett világszerte ismert ez a jelenség. Ennek ellenére a „sziámi ikrek” elnevezés általános használata csak a köznapi nyelvben terjedt el, a tudományban a „kettős torzok” kifejezést használják."

A lányok, Maya és Lydia nagyon szerencsétlenül a májuknál nőttek össze, osztozva a szívburkon is.
Ez okozott óriási problémát, mert a vér nem elégségesen áramlott, az egyik baba vérnyomása az egekben, a másiké meg a béka segge alatt volt. Ezzel az agy vérellátása sem volt kielégítő, ami agykárosodáshoz vezethetett volna.
Ez az állapot életveszélyt jelentett mindkettejük számára, ezért az orvosok - a protokollal ellentétben -, korai műtét mellett döntöttek.
A sziámi ikreket normális esetben 3-6 hónapos korban választják szét, hisz addigra megerősödnek egy kicsit. Erre most nem volt lehetőség, ezért a 2200 gramm összsúlyú piciket nyolc napos korukban, egy nagy stáb öt órás műtéttel választotta el egymástól.
A műtét óta eltelt néhány hét, így bizakodóak, hogy mindketten egészséges életet élhetnek majd.
Svájcban az elmúlt harminc évben három olyan sziámi párról tudnak, akik túlélték a műtétet.
Az operációt vezető csapat orvosa is akként nyilatkozott,  hogy ezek a beavatkozások sok esetben nagyon veszélyesek, ezért nagy odafigyelést igényel a műtét és az utógondozás is.


Még együtt...


...és már külön.


Minden jót nekik!
:)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése